|
|
Ki van velem, s ki ellem.
Az idõ sürget nincs kegyelem.
Meg kell tudnom, ki van velünk még ma.
Az utca szûk sikátor, falhoz szorít, szinte fázol.
Ahol fény van, az arcok ott is sötétek.
Megpróbálnak megrajzolni minket.
Olcsó trükkel magyarázni mindent.Mindent!
Már nem félünk! Nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk.
Már nem félünk! Nem, nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk.
Azt mondják furcsák vagyunk,
Pedig csak alkazmazkodunk,
Nem fognak a falra felszögelni.
Megint ütnek, és is adok,
Pedig ez már nem én vagyok.
Minden ütés a visszájára fordul.
Ismeretlen arcok körbe vesznek.
Súlytalanok, gyorsan el is tünnek.
Már nem félünk! Nem, nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk.
Már nem félünk! Nem, nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk....
Már nem félünk! Nem, nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk.
Már nem félünk! Nem, nem, nem félünk.
Már nem kérünk! Már nem kérünk.
Mindent értünk! Mindent értünk, mindent értünk.
